13.

~Egy nap majd hirtelen eltűnök, de fanyar emlékeztetőül ott marad utánam
a mosolyom mesterkélt melege, a szám sarkának hazug kunkora, amit bohócokon,
reménytelenül szomorú embereken meg a Disney-filmek gazfickóin lehet látni.
Én vagyok az a lány a bulikról meg piknikekről készült fotókon, aki, amúgy szemre,
csupa vibrálás és csupa élet, s aki valójában hamarosan elmegy.
Biztosíthatlak, amikor újra rápillantasz arra a képre, én már nem leszek rajta.
Ki leszek törölve a történelemből, akárcsak az árulók a Szovjetunióban.
Mert minden elmúló nappal egyre láthatatlanabbnak érzem magam,
egyre jobban beborít a sötétség, egyik rétege a másik után, s csak úgy fuldoklom a nyári hőségben,
a napsütésben, amelynek már csak az égető hevét érzem, de a fényét nem látom.~